A Re{form} Zara (Vol. 1) kollekció, amelyet John Galliano tervezett, ma kerül forgalomba, és már az első óráktól pontosan azt a hatást váltja ki, amit várni lehetett egy generációja egyik legkarakteresebb tervezője és az egyik legnagyobb high street márka találkozásától. Londonban a Bond Street-i Zara üzlet előtt sorok alakultak ki. Az interneten pedig villámgyorsan kezdtek terjedni a kollekció fotói. A vita nemcsak az árakról vagy az elérhetőségről szól, hanem mindenekelőtt arról, hogy Galliano képes volt-e megőrizni saját stílusát a Zara gyártási világában.
Az első megtekintés után a válasz érdekes: igen, ráadásul határozottan. Ez azon kevés együttműködések egyike egy ismert tervező és egy fast fashion márka között, ahol az eredmény nem a high fashion leegyszerűsítése. Itt az irány megfordul. Ez pedig rendkívül merész és nem mindennapi lépés.
Zara mint anyag, nem mint korlát
Re{form} nem egy klasszikus együttműködés, ahol a tervező néhány látványos darabot alkot, a márka pedig elvégzi a többit. Galliano a Zarát alkotóanyagként kezelte. Ezért elemezte a meglévő fazonokat, darabokra szedte őket, megfordította a konstrukciót, megváltoztatta az arányokat és az egyes elemek funkcióját. Csak ezekből a kísérletekből születtek új tervek, amelyeket aztán új anyagokból gyártottak le.
Ez a módszer nagyon jellemző Gallianóra. Nem egy üres lappal kezd, hanem valami már meglévőből indul ki, és azt vizsgálja, meddig lehet eltolni annak jelentését. Ebben az értelemben a Re{form} sokkal „szerzőibb”, mint amit a Zara címkéje sugallna.
És éppen ebben rejlik a kollekció legnagyobb értéke. Galliano nem próbálja Diorrá vagy Margielává tenni a Zarát. Galliano Zarát csinál.
Re{form} Zara kollekció (1. kötet): Történelmi Galliano, de múzeumi nosztalgia nélkül
Az inspirációk között szerepelnek többek között a Les Incroyables és a Les Merveilleuses, vagyis a francia forradalom utáni excentrikus divat, amely már a tervező híres 1984-es diplomakollekciójában is megjelent. Feltűnnek továbbá a viktoriánus London, a punk, a film noir és saját archívumának visszhangjai is. Itt is érzékelhető a Galliano által a Maison Margiela számára készített hangos kollekció folytatása.
Ezek azonban nem szó szerinti idézetek. Galliano a történelmi sziluettet veszi alapul, majd a kortárs irányába tolja el: meghosszabbítja a cipőket, deformálja a kabátokat, túlzó vállakat alkot, tüllt, csipkét, áttetsző anyagokat és színházi fejfedőket használ.
Ennek eredményeként a ruhákban megjelenik valami, ami Galliano divatjában mindig is kulcsfontosságú volt: karaktert teremtenek, nem csupán egy összeállítást.
A legérdekesebb dolgok a szépség és a furcsaság határán születnek
A Tri-Chic jó példája ennek a módszernek. A szemeteszsák által inspirált táska sokoldalú kiegészítővé alakul át, amelyet többféleképpen is lehet viselni. Ez nem csupán egy látványos koncepció. Galliano ismét egy presztízs nélküli tárgyat vesz, és átírja annak jelentését.
Hasonlóan működnek a hosszú kesztyűk, a Stephen Jones-szal közösen készített bonnetek és kalapok, az abszurd módon megnyújtott orrú winklepickerek vagy a szándékosan eltorzított arányú kabátok. Ezek ereje nem a díszítettségükből fakad, hanem abból, hogy egy jól ismert elemet néhány lépéssel az eredeti funkcióján túlra helyeznek.
Ez az, ami megkülönbözteti a Re{form}-ot a legtöbb tervező és fast fashion márka együttműködésétől. Itt a név nem csupán kiegészítője a terméknek. A név maga alakítja át a terméket.
London már válaszolt
A Bond Street-nél kígyózó sorok azt mutatják, hogy a Re{form} nem csupán egy iparági projekt. A kollekció valódi érdeklődést váltott ki a vásárlók körében, és egyes modellek korlátozott elérhetősége még kívánatosabbá teszi azokat.
Ez egyébként a projekt újabb paradoxona. Galliano eléri a tömeges közönséget, de ezt egy olyan kollekción keresztül teszi, amely sok szempontból megőrzi a gyűjtői divat logikáját: limitált mennyiségek, erőteljes szerzői nyelvezet, jellegzetes darabok és az átlagos Zara-modellen túlmutató árak.
A Re{form} Zara kollekció (1. kötet) Galliano harmadik felvonásaként
A tervező ezt az együttműködést „harmadik felvonásának” kezdeteként határozza meg — saját márkája, a Givenchy és a Dior, valamint egy évtized a Maison Margiela után. Ez azért fontos, mert a Re{form} nem tűnik egy újabb luxus divatház közötti megállónak. Inkább tudatos kísérletnek látszik arra, hogy kiderítse, mi történik a módszerével, amikor az Inditex méretét kapja meg.
Az első kollekció arra utal, hogy a válasz egészen lenyűgöző.
Augusztusban lemondták a Galliano tervezett kiállítását a Metropolitan Museum of Artban, ami ismét megnyitotta a vitát a nyilvános visszatéréséről. Ez fontos kontextust ad a premiernek, de nem változtat azon a tényen, hogy a Re{form}-ot divatprojektként is kell értékelni — a konstrukció, az ötlet és a kivitelezés szempontjából.
Itt Galliano meglepően következetes marad.
Nem csinált „Galliano-stílusú Zarát”. Valami sokkal érdekesebbet alkotott: a Zarát alapanyagként kezelte. És a tömegmódát, a fast fashiont a művészet szintjére emelte. Galliano nem leegyszerűsíti a magas divatot a tömeges vásárlók igényeihez, ahogy az ismert tervezők és a Zara vagy a H&M együttműködéses kollekcióiban szokás. Ő éppen ellenkezőleg: nagyon magasra teszi a lécet a tömegfogyasztónak, és a Haute Couture-ból ismert sziluettekkel állítja szembe.
Ezért a Re{form} nemcsak azért érdemel figyelmet, mert egy nagy név működik együtt egy high street óriással. Ez egy kísérlet a tervezői divat és a tömeggyártás közötti határvonalon. És legalábbis az első kötetben, egyértelműen szerzői kéz által végrehajtott kísérlet.
Most már csak az maradt hátra, hogy megnézzük, vajon ez a kéz ugyanolyan jól működik-e a kampányon kívül, az öltözőben és a mindennapi használat során is.
