A 2026-os Pritzker-díjat Smiljan Radić Clarke, a chilei építész kapta, akinek munkássága az anyagkísérleteket, a kulturális emlékezetet és az emberi tapasztalatok iránti finom érzékenységet ötvözi. A zsűri kiemelte, hogy épületei az átmenetiség és instabilitás határán egyensúlyoznak, mégis stabil és derűlátó menedéket kínálnak.
Gyökerek és történelem, amelyek formálják az építészetet
Radić Santiago-ban született egy bevándorló családban – édesapja Horvátországból, édesanyja pedig Nagy-Britanniából származott. Ez a kulturális keveredés formálta a világ összetettségéről alkotott tudatát, valamint azt a szemléletét, hogy az élet értelmének megteremtése egy folyamat, nem pusztán a hagyományok öröklése. Az építész hangsúlyozza, hogy néha saját gyökereinket is magunknak kell megteremtenünk ahhoz, hogy szabadságot nyerjünk a cselekvésben és a gondolkodásban.
Kreatív út tele kihívásokkal
Radić útja az építészethez nem volt egyenes. Már tizennégy évesen találkozott az épülettervezéssel egy művészeti iskolában. Az építészeti tanulmányait a Pontificia Universidad Católica de Chile egyetemen kezdeti kudarccal zárta – 1989-ben nem tette le a záróvizsgát.
Ez azonban megnyitotta előtte az utat az építészettörténet további tanulmányozásához Velencében, valamint a világ körüli utazásokhoz, amelyeket képzettsége alapjának tart. Kezdetektől fogva munkái ötvözték az építészetet a filozófiával, művészettel és irodalmi inspirációkkal, olyan tereket teremtve, ahol az eszmék születnek.
Pritzker 2026. Kis stúdió, nagy ötletek
1995-ben Radić saját stúdiót alapított Santiagóban, amely bensőséges és tudatosan intim hangulatú. Feleségével, a szobrász Marcela Correával együtt többek között megalkották a Casa Chica-t (Vilches, Chile, 1997), egy 24 négyzetméteres, az Andokban kézzel épített menedéket. Együttműködésük nem csupán közös projektekből áll, hanem mindennapi párbeszédből és eszmecseréből, amely minden megvalósulást formál.
Az építészet mint menedék és reflexió
Radić a védelmező és az önvizsgálatra inspiráló dolgok közötti határokat kutatja. Munkái az oltalom és a menedék, a védelem és az érzékenység között egyensúlyoznak. Gondolkodásának középpontjában a törékenység áll – a sebezhetőség életünk szerves részeként való elfogadása.
Az ő ideiglenes szerkezetei, valamint lakó- és intézményi épületei érzelmileg jelen vannak, és tudatosan illeszkednek abba a kontextusba, amelyben létrejönnek. Ezért ez az érzékenység építészete.
Nemzetközi projektek és elismerés
Radić világhírnévre tett szert olyan projektjeivel, mint a The Boy Hidden in a Fish (Velence, 2010) vagy a 14. Serpentine Pavilion Londonban (2014), egy ideiglenes üvegszálas menedékhely. 2017-ben megalapította a Fundación de Arquitectura Frágil szervezetet, amely a kísérleti építészetet és a tervezés interdiszciplináris megközelítését támogatja.
Munkásságát számos nemzetközi elismeréssel jutalmazták. Többek között elnyerte az Architectural Record Design Vanguard díjat, az Oris Awardot, az Arnold W. Brunner Memorial Prize-t, valamint a Grand Prize-t a Pan-American Architecture Biennial rendezvényen Quitóban. Műveit többször is bemutatták Tokióban, Londonban, New Yorkban, Hiroshimában és Santiagóban.
Építészet, amely érez
Radić továbbra is Santiagóban él és dolgozik. Egy bensőséges műhelyt vezet, ahol minden projekt személyes, átgondolt és mélyen átélt. A Pritzker -díja 2026-ban hangsúlyozza, hogy a kortárs építészet lehet egyszerre kísérletező és érzékeny. És nem feledkezik meg az emberekről sem, akiknek életteret, elmélyülést és inspirációt kínál.
